"Tanítsd meg gyermekeidet az állatok tiszteletére!

Ezzel tehets​z legtöbbet az állatkínzás ellen!"

Kedves kutyatulajdonos! Üdvözöllek az érdeklődők között!

Urbán Mónika kutyakozmetikus mester vagyok. Amióta az eszemet tudom, nem tudtam az utcán elmenni egyetlen állat mellett sem anélkül, hogy meg ne simogattam volna. Különösen a kutyák vonzottak, nem, szín és fajta megkülönböztetés nélkül. Az első keverék kutyámat 13 évesen vittem haza. A másodikat, egy Cocker spánielt már tudatosan választottam. Elvesztése annyira fájt, hogy megfogadtam, nem lesz több kutyám! Aztán a fiam unszolására mégis lett. 
Scottie, a Skót terrier érkezése volt az a momentum, amely elindított a kutyakozmetikusi szakma felé. Amikor először kozmetikáztam kutyát, már tudtam, ez az a szakma, amit nekem találtak ki! 2005-ben végeztem kozmetikusként, és megnyitottam saját kutyakozmetikai szalonomat, majd 2014-ben elvégeztem az állatorvos asszisztensi képzést, hogy segíteni tudjak a gazdáknak tanácsaimmal.  
2015 januárjában, pedig Magyarország első kutyakozmetikus mesterei között végeztem 100%-os teljesítménnyel! Rendszeresen járok továbbképzésekre, kiállításokra, hogy elsajátítsam az új nyírási trendeket, megismerjem az új anyagokat és eszközöket, ezzel gyorsabbá és kíméletesebbé tegyem a kisállatok kozmetikáját. Több Nemzetközi verseny és Magyar Bajnokság győzelmet tudhatok magaménak az utóbbi 6 évben.

Kutyakozmetikus tanulóknak oktatok gyakorlatot immár 6 éve.
Szeretetet és elhivatottságot érzek a kutyák iránt, legyen az enyém, vagy bárki másé. Az én kutyáim teljességgel családtagnak számítanak. A kutyakozmetikus oktatómtól tanultam egy nagy igazságot: "Ne feledd, bármilyen is a rád bízott kutya, ő akkor is a gazdájának a szeme fénye!"
Ma már azon kevés ember közé tartozom, aki elmondhatja magáról, hogy azzal a munkával keresi a kenyerét, amit igazán szeret, és ami a hobbija is egyben.
Kívánom minden kutyatartónak, hogy legalább annyi örömöt leljen a saját kutyájában, mint amennyit én, az enyémekben!!!

 

A kozmetika mellett Sealyham terrierek tenyésztésével is foglalkozom. (Urban Dreams Kennel) 2019-ben megkaptam a MEOESZ- től a

"BRONZKOSZORÚS MESTERTENYÉSZTŐ" címet.

Urbán Mónika

Kutyakozmetikus mester

Állatorvos asszisztens